|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bálint Csaba 1999. szeptember 20.Csíkszereda után Székelyudvarhelyen állította ki kerámiáit Bálint Csaba, szept. 17-én a Haáz Rezső Múzeumban nyitották meg a tárlatot. /Kerámiakiállítás Székelyudvarhelyen: Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./2007. július 10.Május 7-én Marosjára hazahívta fiait a második alkalommal megszervezett falutalálkozóra. A református templomban pótüléseken fért csak el az a népes gyülekezet, amelynek tagjai az ország különböző vidékeiről, illetve a határokon túlról érkeztek haza. Az ökumenikus istentiszteleten Bálint Csaba helybeli református lelkész és Kopácsi Ferenc helybeli katolikus plébános szólt az együttlét öröméről. A két gyülekezet együttesen valamikor 1500 lelket tett ki, s amely napjainkra az ötödrészére apadt. A Bandi Kati által készített új faluzászlón a két templom tornya, a két egyház címere, a csillag és a hold, valamint a szilva és búzakalász mint a helybeli mesterségek alapja látható. A résztvevők a helyi iskolában megtekinthették a járai kötődésű Albert Olga és Bak Sára kiállítását, préseltvirág-kompozíciókat, grafikákat, ötletes gyermekjátékokat, valamint a falu életének neves eseményeit megörökítő fényképeket. A falumúzeumban a jellegzetes tárgyak, kézimunkák mellett a híres, szilvaízfőző asszonyok remekművéből kóstolhattak a jelenlevők. Megjelent egy füzet, amely Marosjára történetét tartalmazza. Az ünnepség a második világháború elesettjeinek emlékére a templom falán emelt emléktábla megkoszorúzásával folytatódott. /Bodolai Gyöngyi: Öröm sokan lenni. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./2008. április 21.Sikeres volt április 19-én a XV. Gyöngykoszorú Erdőcsinádon. A dal, a tánc, a néphagyományok széles körű felújítását célzó mozgalmat Szabó György Pál és Szabó Éva pedagógus-házaspár kezdeményezésére indította 1991-ben az EMKE, és azóta hetvennél több találkozót tartottak, mindet Maros megyében. A népviseleti parádét ezúttal is Miholcsa József sárpataki Mátyás-huszárjai vezették, majd új házigazdaként Bálint Csaba református lelkész köszöntötte a mintegy húsz csoportot. Emlékeztettek Szabó György Pálnak a tizedik találkozón elhangzott szavaira: „Újra visszafoglaljuk édes anyanyelvünket dalban, táncban és népviseletben”. Emléklapot, Bernády-albumot nyújtottak át az együtteseknek, továbbá Molnár Dénes (Erdőcsinádon élő) képzőművésznek, Miholcsa József szobrászművésznek és huszárjainak, végül az Erdőcsinádon született Füzesi Albert marosvásárhelyi táncmesternek, főszervezőnek. /Bölöni Domokos: Dalban, táncban, népviseletben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./2010. július 19.Szombat este de jó citerázni!A Marosszék Kulturális Egyesület, az erdőcsinádi református egyházközség és a Provincia Egyesület július 12–17. között citeratábort szervezett Erdőcsinádon. Naponta kétszer, délelőtt és délután tartották az elméleti és gyakorlati felkészítőket, valamint kézműves-foglalkozások is színesítették a tábor programját. A táborzárásra, július 17-ére, szombatra meghívták a híres mezősámsondi citerazenekart. A főszervező Fazakas Ildikó fáradozása nem volt hiábavaló. – A citeratábor ötletét akkor kezdtem kigondolni, amikor 2007-ben az EMKE megnyert egy pályázatot az oktatási és kulturális minisztériumtól Magyarországon, aminek az volt a neve, hogy Közkincs kerekasztal. Ennek keretében kellett elkészíteni valamely kistérség kulturális stratégiáját, és ez az első fázisban helyzetfeltárással indult. A Székely Mezőséget választottuk, akkoriban kezdett Fazakas János Mezőpanitban táncot tanítani, a mezőmadarasi tiszteletes asszonnyal akkor kezdtünk együttműködni, ugyanakkor Panitban és Csittszentivánon akkor vált intenzívvé a kézműves-táborozás. A helyzetfeltárás során jöttem rá, hogy hajdanán a térség közkedvelt népi hangszere volt a citera mind Csittszentivánban, mind Panitban. Mezőmadarason kevésbé. Megismertem a mezősámsondi magyarok citerazenekarát. Felidéztem, amit mentorom, Zsók Béla mondott egyszer: hogy a bukovinai székelyek is sokat citeráztak, ez igen ismert hangszer volt; sajnos, manapság Erdélyben nagyon kevés az olyan sereglés, amelyen használnák. Ebből fakadt az ötlet, hogy akkor egy citerás rendezvényt kellene szervezni, meg is pályáztam, egy kis összeget nyertem –, csak épp a célközönség nem volt rá vevő. 2008-ban, a marosvásárhelyi Gyöngykoszorú alkalmával próbáltam az első citerás jelenlétet megszervezni, eljöttek a sámsondiak, akkor bukkantunk a Backamadarasról érkezett Nám Vili bácsira és a vásárhelyi Sándor Vilmosra, aki nemcsak nagyon jó citerás (a népdaltól kezdve szinte mindent játszik) –, hanem citerákat is készít. Az új citerák, amelyeken ma játszottunk, az ő munkái. Megtanultam, hogy kis léptékkel induljunk, ezért az erdőcsinádi gyerekeknek szerveztem ezt a tábort. Öt gyerek és két felnőtt, köztük jómagam; a gyerekek közül egynek van zenei "előképzettsége", a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum hatodikos növendéke, de ez idáig ő sem citerázott. Az oktatónk, Bőr Hunyadi Gyula tanár úr azt mondta, hogy mivel a citera nem könnyű hangszer, főleg gyerekeknek nem az, ezért pihenésképp válasszuk a furulyázást. Így két hangszeren tanultak –, és amit ma citerán, furulyán és énekhanggal előadtak, az nagyon szép teljesítmény. A tábor résztvevői: Jenei Bíborka harmadikos, Jenei Emőke nyolcadikos, Füzesi Nándor hatodikos, Csegezi Orsolya hetedikes és Molnár Sámuel harmadikos tanulók. Egyelőre úgy tűnik, ez a tanulási forma még szokatlan Erdőcsinádon. Fazakas Ildikó a nagytiszteletű úr, Bálint Csaba lelkész segítségével három hónapon át hirdetgette, de a szülők (talán a rossz gazdasági helyzet miatt, vagy mert nem tartják igazi hangszernek a citerát) nem áldoznak ilyesmire. Igaz, hogy a tábor nem teljesen ingyenes, nem sikerült minden megpályázott összeget elnyerni, de az egyhetes táborozás önrésze így is minimális összegű volt. – Azt reméltem, hogy majd a padlásokról előkerülnek az ottfelejtett, pókháló födte egykori hangszerek, hogy a gyerkőcök elkunyerálják a nagyszülőktől a régi citerákat. (Hármat sikerült felfedezni Csinádról, a többit kölcsönbe kaptuk, de megvásárolhatják a gyerekek, és meg is fogják venni, mert nagyon megszerették.) Roppantul sajnálom, hiszen ismerünk olyan helybeli gyereket, aki citerázik, a nagytatája is citerás, három éve győzködöm, hogy egy kicsit játsszon nekünk, de ez idáig nem állt kötélnek. – Hátha ezek után fölhorgad bennük is a szereplés vágya… – Reméljük. De egyéb hozadéka is van az effajta zenei táboroknak. Amellett, hogy megtanulják a hangjegyeket és játszanak a hangszeren, a résztvevők megtanulnak egymásra figyelni. Közösségépítő szerepüket nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az első citeratábor nem marad egyszeri esemény, ugyanis Fazakas Ildikó és a "csapat" november első hetében Mezőpanitban szervezi a gyermek citerások és más népi hangszeresek muzsikáló találkozóját. – Bőr Hunyadi Gyula tanár úr ott is tanított az idén egy hetet, és nagyon szeretik a gyermekek, mert nagyon türelmes. Nemcsak jó hangszeres, hanem kitűnő pedagógus is. A felújított művelődési hajlékban zajlott a "vizsgaműsor". Oldalt egy asztalon rögtönzött kiállításon mutatták be a kézimunkázás (fonalmunkák, bútorfestés, gyöngyfűzés) eredményét. A tárgyak "beszédesek": arról "árul-kodnak", mennyire hasznosan és szórakoztatóan lehet tölteni a vakációt, ha van hozzá kedv, akarat és szülői támogatás. Élő műsorban láthatták a gyermekek, milyen pompás az, ha együtt peng a citera és csendül fel az ember hangja. A Szász Mária tanárnő vezette mezősámsondi citeraegyüttes fellépése tett koronát a Fazakas Ildikóék fáradozására. Valóban kár, hogy a falu népe kevésbé "vevő" az ilyen autentikus népi muzsikára. (Helybeli lakos epés megjegyzése: "Bezzeg, mihelyt megdubogtatnak egy dobot s elnyivogja magát egy szintetizátor, hoppá-cuppá, rögvest összefut boldog-boldogtalan, mintha tűz ütött volna ki!) A mindig vidám, jó kedélyű férj, Fazakas János, a néptáncos világ közkedvelt Fazija sem rest beállni a gyerkőcök közé, velük tanulni a citerát és a furulyát. Csakhamar kiderül, ha valaki nem tudná, hogy "nem egészen százas", ugyanis épp 17-én, vagyis aznap rúgta el az ötvenet. Barátok, jó ismerősök köszöntik, köztük táncos-koreográfus kollégája, a csinádi gyökerű Füzesi Albert is. Műsor után együtt ünnepelhetik a kiváló táncoktatót, aki – felesége megjegyzése szerint – jobban tanít, mint táncol. De aki látta őt táncolni s tapsolhatott neki, tudja, hogy ez csak afféle szemenszedett szurkapiszka, szülinapra tartogatott "hitvesi kedveskedés". Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 5.A derű segített az életbenNem elég, hogy az ember megtanuljon egy szakmát, mindazt, amit tud, hasznosítania kell a társadalom javára – foglalta össze hivatástudatának és életfilozófiájának lényegét dr. Szőts Dániel a Múltam emlékei című könyvének tegnapi sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A Székely Mikó Kollégium zsúfolásig megtelt dísztermében Kopacz Attila, a könyv szerkesztője és kiadója tragikusnak nevezte a nyolcvannyolc éves Szőts Dániel életútját, aki „tizennyolc évesen egy eszement háború első vonalába került”, szerencsésnek, „mert fiatalon megtanulta a túlélés gyakorlatát”, és tanulságosnak azáltal, hogy „megírta az ő történelmét, az ő igazságát”, és könyvbe foglalva közkinccsé tette. Ha csupán a fényképeket és a képaláírásokat nézzük, olvassuk figyelmesen, abból is megismerjük e hosszú élet fontosabb állomásait – hangsúlyozta a könyv szerkesztője, aki Szőts Dánielnek az elmúlt ötven esztendőben újságokban, folyóiratokban, könyvekben megjelent írásait foglalta kötetbe. A szerző gyermekkora, diákévei, a katonaélet, az egyetemi tanulmányok, orvostudományi és közegészségügyi tevékenysége, egyházi szolgálata külön-külön fejezetekben kapott helyet, ezek közül Szőts Dániel a lövészárokban töltött fél évéről beszélt röviden, majd Bartha Mihály egykori bajtársával katonadalokat adott elő, hegedűn kísérte Bálint Csaba, végül pedig azt mondta: mindig a derű segítette élete során. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 9.Múltam emlékeiBemutatták Szőts Dániel önéletírását Minden településnek, így Sepsiszentgyörgynek is megvannak azon személyiségei, akiknek emberi tartása példamutató, tetteikről anekdoták keringenek, egy-egy kijelentésüket szájról szájra adják, és a közélet is elképzelhetetlen nélkülük, hiszen megfontolt véleményük és tanácsaik nélkülözhetetlenek a jó döntések meghozatalánál. Közéjük tartozik dr. Szőts Dániel nyugalmazott orvos is, akinek hétvégén mutatták be Múltam emlékei címet viselő önéletrajzi könyvét. A szerző így vall a kötet születéséről: „Életem nyolcadik évtizedének végén elővettem házi könyvszekrényemből írásaimat, és önmagam is elcsodálkoztam azon, hogy 25 folyóiratban, napilapban, emlékkönyvben több mint 110 írásom jelent meg. Nem óhajtok curriculum vitae-t írni, de egyik nevezetesebb latin-deák idézet és szólás szerint verba volant, scripta manent (magyarul: a szó elszáll, az írás megmarad – szerk.). Kiválasztottam pályafutásom egyes szakaszait, melyekben saját írásaimat és a rólam írottakat összekötve megörökíteni kívánom a gyermekkoromat, iskolás éveimet, katonaéletemet, egyetemi tanulmányaimat, közegészségügyi, megelőző orvostudományi működésemet, egyházi szolgálatomat, művelődési közéletben folytatott fél évszázados, szülőföldem hírnevének öregbítése érdekében kifejtett tevékenységemet.” Belelapozva és beleolvasva a Kopacz Attila által tervezett és kiadott, fényképekkel gazdagon illusztrált vaskos kötetbe, összeszorul a torkunk arra gondolva, mekkora veszteség lett volna az utókor számára, ha mindez nem jelenik meg újra nyomtatásban. Hiszen a Szőts család és Dániel fiának életútján túl az I. és II. világháború történései, valamint két letűnt világ korrajza mellett a nagy összeomlások és a még nagyobb újrakezdések krónikája is a könyv, illetve a helytállás és tenni akarás példatára. A szerző szemmel láthatóan meghatódottan és talán éppen ezért tömören beszélt a keze közül kikerült hatalmas munkáról és annak tartalmáról, annyit viszont elárult, hogy életét hét szakaszra osztva foglalta össze a vele történteket. Korát meghazudtoló mozgékonysággal, a rá jellemző derűvel és humorral viszonyult a tiszteletére összegyűlt hallgatósághoz, melynek szívébe és tudatába újfent belopta magát. A rövid ismertető után kiszólította Bálint Csaba barátját, hogy hegedű kísérete mellett énekelje ki a visszaemlékezés hatására benne kavargó furcsa érzelmeket, később pedig Bartha Mihály egykori katonatársát is maga mellé szólította, hogy együtt keseregjenek, nevessenek a hegedűszóra. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. január 8.Könyv jelent meg ErdőcsinádrólAz elmúlt esztendő utolsó napjaiban látott napvilágot egy falukönyv a Gyöngykoszorú néptánctalálkozók bölcsőjéről, számos sikeres művésztábor helyszínéről, Erdőcsinádról. A kötetet Molnár Dénes, Szász Albert és Mihály Attila állították össze, a település református lelkipásztorának, Bálint Csabának kezdeményezésére. Erdőcsinád régi marosszéki település, amelyről az első írásos feljegyzések a XIV. századból maradtak ránk. Ennek ellenére még nem jelent meg hagyományos falumonográfiája. A közelmúltban azonban sikerült kiadni egy könyvet, amely Erdőcsinád történeti anyagjait, az utóbbi évek többnyire egyházi jellegű tevékenységeit, valamint a faluval kapcsolatos hagyományőrző rendezvényeket foglalja magába, részletesen beszámolva a legutóbbi művésztáborról. Tavaly újraindult az alkotótábor Aki már járt Erdőcsinádon, az EMKE által szervezett Gyöngykoszorú találkozók alkalmával, meggyőződhetett az itt élő emberek népi értékeket és hagyományokat ápoló erényeiről, vendégszeretetéről. A néptánctalálkozók megszervezése mellett a település lakói arra is büszkék, hogy tavaly ősszel újraindulhatott a néhány évig szünetelő erdőcsinádi alkotótábor. Oroszlánrészt vállalt ennek megszervezésében Bálint Csaba tiszteletes, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy kettős céllal folytatják a művésztáborok megszervezését. „Fő célunk segíteni a művészet kibontakozását a művészeti alkotásokban – festmények, rajzok, faragványok, agyagformázás, fényképek, vagy más művészeti technikák által –, kihasználva az őszi évszak gyönyörűséges tájai nyújtotta lehetőségeket, hiszen az itt részt vevő művészek igyekeztek megalkotni mindazt, ami a falu és környezete természeti szépségéből ered. Másik célunk, hogy a helyi és a környékbeli iskolások látogatása alkalmával megmutatni és a tanulók számára érdekessé tenni a művészet szépségeit” – fogalmazott a lelkipásztor. Katalógus vagy falukönyv? A tiszteletes elmondta, az alkotótábor megszervezésében személyén kívül Molnár Dénes erdőcsinádi lakos és festőművész, valamint Miholcsa József Marossárpatakon élő művész vállaltak szerepet. „A Bethlen Gábor Alap segítségével is létrejövő alkotótábor utólagos elszámolásához, bemutatásához hozzá tartozott elsősorban a tábori tevékenységeket, alkotásokat bemutató kis könyv is. Ennek a katalógusnak a megszerkesztésére Molnár Dénes festőművészt kértem meg. Persze, ezt a katalógust akár egy erdőcsinádi falukönyvnek is nevezhetjük, hiszen településünk múltjáról és jelenéről szól. A szerkesztésben Molnár Dénes két megbízottja segédkezett: Szász Albert és Mihály Attila, akiknek ezúttal is köszönjük odaadó munkájukat” – mondta el Bálint Csaba. Egyelőre nem lesz könyvbemutató A könyvben olvashatunk Erdőcsinád földrajzi elhelyezkedésről, az Árvácska tánccsoportról, a színjátszócsoportról, a Búzavirág citeraegyüttesről, a borszéki ifjúsági táborról, a helyi IKE csoport tevékenységeiről, a sikeres biblia hetekről, a helységben szervezett citera és furulyatáborokról, húsvét és karácsony erdőcsinádi megünnepléséről, szüreti bálokról. „Szeretettel ajánlom e kis kiadványt azok számára, akik szeretik a művészetet, a művészeti alkotások nyújtotta természeti szépségeket valamint szívesen látogatnak Erdőcsinádra, illetve olvasnak rólunk” – mondta a tiszteletes. A szerzők egyelőre nem terveznek könyvbemutatót, de a több mint 700 fényképpel díszített kiadvány megrendelhető Molnár Dénes festőművésznél. Berekméri Edmond Székelyhon.ro, 2014. május 20.Erdőcsinádon felavatták Csanád vezér mellszobrátMiholcsa József szobrászművész alkotását, Csanád vezér mellszobrát május 16-án, pénteken délután avatták fel Erdőcsinádon, a XXI. Gyöngykoszorú néptánctalálkozó előestéjén. A tavaly székely kaput állítottak, idén szobrot avattak a Gernyeszeg községhez tartozó Erdőcsinádon, a Gyöngykoszorú néptánctalálkozót megelőző napon. Mindkét esemény ünnepi és történelmi pillanat a falu életében – jelentette ki Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere múlt pénteken, Miholcsa József szobrászművész alkotásának leleplezése alkalmával. A falu nevét Csanád vezérről kapta, neki állítottak emléket azért, hogy maradandót hagyjanak, hiszen, mint a polgármester hangsúlyozta, csak az a nép marad meg, amely emlékezik múltjára, ismeri történelmét. Szabó Ernő alpolgármester és Miholcsa József, az emlékmű elkészítője együtt leplezték le az Árpád-kori vezér mellszobrát, majd Bálint Csaba református lelkész beszélt a történelmi vonatkozásokról, Erdőcsinád nevének alakulásáról, majd köszönetet mondott a szoborállítás kezdeményezőjének és kivitelezőjének, Lukácsy Szilamér lelkipásztornak illetve Miholcsa József szobrászművésznek, a szoborállítást támogató önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak, magánvállalkozóknak, magánszemélyeknek, akiknek köszönhetően "Csanád vezér szobra a helyére került". Valóra vált régi álmom – kezdte ünnepi beszédét Lukácsy Szilamér lelkipásztor, akiben tanulmányokból, történelmi leírásokból "kerekedett ki" a honfoglaló Csanád vezér alakja. "A sok leírás bizonyítja: Csanád vezér az, aki itt hont alapított. A történelemkönyvek valósága itt él e szoborban, Erdőcsinádon, és mutatja: itt a vezér, aki hont alapított" – tette hozzá, hangsúlyozva, több település nevében is szerepel a Csanád név, illetve Erdőcsinád is az ősi Chanadból alakult ki. "Ha lehetne, Erdőcsinádnak, az ősi, honfoglaló településnek vissza kellene vennie a Csanád nevet" – jelentette ki Lukácsy Szilamér. Az alkotó, Miholcsa József, mint mindig, a hitelességre törekedett, amikor elkészítette a vitéz hadvezérként korát jóval megelőző Csanád vezér mellszobrát, amely őrködik a falu népe felett. Az ünnepségen jelen levő Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke beszédében hangsúlyozta, fontos, hogy mindig tudjuk pontosan meghatározni identitásunkat, ebben segít Csanád vezér szobra is. "Valahányszor elhaladunk mellette, jövőbe tekintő, határozott szempár mutatja a magyarság számára az utat, a csinádiakat pedig arra biztatja, hogy hittel, önbizalommal tervezzék jövőjüket". A szobor megáldását követően koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepség. Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 27.Gyöngykoszorú- találkozó ErdőcsinádonA virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg. A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket. A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt. – Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor. Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor. A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok! – Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra. Új táborközpont lesz Csinádon A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz. – Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester. A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. 22 néptáncegyüttes lépett színpadra A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta. Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt. (mezey) Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 31.Korunk, Művelődés, SzékelyföldLehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik. A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége. Korunk – 2015. augusztus Történelem – (történelmi) regény Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják. Művelődés – 2015. július „Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók. Székelyföld – 2015. július A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták. Simó Márton Székelyhon.ro lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
